Nem is sejtettem, hogy ennyire jó lesz Petőfivel a fülemben egy légkondis irodában játékot tesztelni. Illetve sejtettem, persze, csak soha nem golndoltam volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni. Tényleg. Pihentető, és hiába játszok kislányoknak való játékot, mégis jobb, mint egy recepción szenvedni.
Madrid egyébként teljesen jó hely. Igaz, hogy a szállodában nem működik túl jól a torrent, de mondjuk úgy, elviselem.
Ennyi van még hátra Madridból. És már elore tudom, hogy a végét fogom a legjobban élvezni. De hát mindig így van ez. (Imádom a kliséket. Legalábbis néha.)
Visszatérve a munkára: SZUPERTITKOS. De tényleg. Olyanokat látok, hallok, használok, amikrol mások tényleg álmodnak. Egyenlore. Ráadásul ez valamiért jó érzés. Holnap belekezdek egy freezing...
Upsz...
Asszem, most rohannom kellene Barney-t nézni dokijelmezben... Asszem, rohanoik is. Holnap (remélem) folytatom.
Elutaztam hát. Egy hónapot Madridban toltok. Szerdán érkeztem, cég fizette repulovel, és taxival a cég fizette ****-os szállodámig. Teljesen titkos projekten dolgozok, egy teljesen titkos helyen, de annyi elmondható, hogy játékokat tesztelek, jól megfizetik, és hawaii van. Csak hiányoznak az emberek. Magyarországról, és Londonból is. És az a legrosszab, hogy már nem tudom, honnan jobban. Foleg így Noémi után. De végre feltámadtam, igaz újra meghaltam, de legalább van remény. Ahogy TK írja, feltámadni sokkal nehezebb, mint meghalni, de mégis muszá(j/ly). (Orok kérdés marad, hogy kellene leírni az elobbi szót. Elnézést minden magyartanáromtól.)
És végre tudom, mit érezhettek a Before Sunriseban. Meg, hogy milyen érzés étteremnek használni a londoni busz folso sorát. És milyen majdnem szeretni, és majdnem viszont szeretve lenni, majd otthagyni, és egy hónapra nemlátni, ami egyéb korulmenyek miatt valószínuleg mindorokkét jelent.
Ketten sétáltak a naplementében, szoknyáik ráncait fodrosra marta a parti homokvihar. Fejuk felett víg csiviteléstol volt hangos a lilás-voros alkonyat.
'Tényleg ezzel vártad? És még csodálkozol, hogy most itt állunk?'
Percek teltek el, a templomtorony homokórája kétszer is átfordult tengelyén.
'Tudom.'
'Mégis mit?'
'Hogy hulye vol...' a mondat tovaszállt a légben, ahogy szavait csenddé torte az elso lehulló strucctetem.
énekelhetnem, hogy hol van már a szép világ, de csak mégjobban fájna az egész. Miért van az, hogy néha úgy vág szíven a nosztlagia és az elveszett álmok monoton zaja, hogy alig bírok lélegezni ebben a krva húsbortonben? Miért nem bírok úgy végignézni egy Rambo 1-et - életemben eloszor - hogy ne akarnám az egész rohadt életemet újraszervezni? Hol van itt valami igazságszeru. Miért akarok, még mindig a muegyetemre járni tavaly kezdve, Vroccsal az oldalamon, és volt osztálytársakkal alteres koncertekre járni? Tudom, hogy unalmas, de egyszeruen visszatér. Mindig, és félek, hogy orokkon orokké. Bármennyire is nem akarom, bármennyire próbálom élvezni azt, ami idekinn van. és ráadásul kikészít. Nem akarok érezni, kifacsart szívburok akarok lenni egy robotaggyal a kozepén, magamelé bámulva a londoni metrón a délutáni csúcsforgalomban. De nem megy. Nem akarok tobb Vrocsot, Noémit is el kellene felejteni, és valahogy kihúzni a maradék 70-80 évemet. Vagy leszek még újra gyerek? Visszatérek valamibe idekinn az egyetemen? Vagy.... nem... ez azt jelentené, hogy elfelejteném azt, mit éreztem míg eloszor voltam gyerek. Ugye nem csak... én... érzem... ezt?
Utálnom kellene az nosztalgiát. meg a magányérzetet... persze
sokszor tényleg... nagyon. Fulben szóló Emillel, Tseermaval, Vroccsal, és most már Noémival. Meg minden mással. Mert jó volna elolrol kezdeni, úgy, hogy az ember tudja, min, mikor fog kisiklani, és legfokepp, hogy min erdemes.
"Du bist in London..." énekli majdnem Hajós. MErt nagyváros, szeretem. Hol van már a bolcsi, a habos kakaó? és miért ilyen cafatosradaszottul nehéz továbblépni egy gyerekkoron? hol van a susu bolondság, az szpsz, és úgy nagy egészben az a negédes báj, ami visszagondolva minden emléket áthat? miért nem hat most, miért csak akkor régen volt, bármikor is kérdezzem ezt?
Asszem meghulyultem,és tán aludni is kéne. Az életrol meg elhinni, hogy LEGEN... wait for it... asszem túl kell lépni a tegnapon, sot az elmúlt 5 percen is... DARY.
Nos, hol is kezdjem? Negy ejszakat mar itthon toltottem, de holnap reggel indulok ujra. Igaz egyelore csak Zalakarosra, de vasarnap mar ujra munkaban fogom lopni a napot. (Meg ha ez igy nem is helyes magyarilag.)
A legnagyobb problema egyertelmuen az, ha vizsgaidoszakban latogat haza az ember. Nehez barkit talani, akivel ossze lehetne ulni. De legalabb teljesen kipihentem magam. Es meg par nap vizben ucsorges is kovetkezik. Asszem ezt hivjak regeneralodasnak.
Kiderult, hogy a UEFA'08-ban Pigeon Detectives is szol es, hogy a winamp egesz jo kis dolog. Asszem meg mindig szerelmes vagyok, de talan lassan mar sikerul felejteni. Legalabbis remelem. A fel varos angliaba keszul, es mire kierek mar egesz sok ismeros fog odakint dolgozni. Meg ha nem is hosszabb idore, mint a nyar.
Ha egyszer veszek egy D40-et, hazajovok egy hetre osszel fenykepezgetni, es rohadtul varom mar az iskolat. Mar harom nagyvarosban nem halnek fagyhalalt az utcan, es rammozdult az elso francia no. Hianyzik mar lassan a kinti ismerosok egy resze, meg ha nem is tudom, ki dolgozik meg a cegnel. Adri sms-t irt, amit nem hittem volna, de sajnos nem tudom, mit is akart.
A HIMYM pedig meg mindig eszmeletlen. Valamint lassan eljutok az SG1 masodik evadjaig. Szeretek lemaradasban lenni.
