Ketten sétáltak a naplementében, szoknyáik ráncait fodrosra marta a parti homokvihar. Fejuk felett víg csiviteléstol volt hangos a lilás-voros alkonyat.
'Tényleg ezzel vártad? És még csodálkozol, hogy most itt állunk?'
Percek teltek el, a templomtorony homokórája kétszer is átfordult tengelyén.
'Tudom.'
'Mégis mit?'
'Hogy hulye vol...' a mondat tovaszállt a légben, ahogy szavait csenddé torte az elso lehulló strucctetem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.