Eltunk kallodo porat mintakba rendezi az esti szel. Hol erre, hol arra hajt minket, honunk ala kap, es valahol a messzi tajban ujra sajat talpunkra ejt. Ott hagy, vissza sem nez. Mi elindulunk, megyunk, mig birunk, majd tovabb fojtatjuk. Varjuk, hogy jojjon, kozben elni probalunk. Majd vegre megerkezik, de addigra mar el is felejtettuk, ki is o. Honunk alatt ujra erezzuk lehelletet, lassan megint elszakad tolunk a fold, es repulunk... bele az ismeretlenbe.
Szelek szarnyan sodor a let...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.